| Dunavarsány Város Helyi Építési Szabályzatának módosításával kapcsolatos tájékoztatás |
|
|
Tisztelt Dunavarsányi Lakosok!
Értesítjük Önöket, hogy Dunavarsány Város Helyi Építési Szabályzatának (HÉSZ) módosítása Étv. 9/A. § szerinti véleményeztetése megtörtént. A módosítás során tartalmi kiegészítések, és javítások történtek a rendeletben, a jogszabályi hivatkozások aktualizálásával, a formai hibák kijavításával együtt. Lefolytattuk az Étv. 9. § (4) bekezdése szerinti egyeztető tárgyalást, amely alapján a dokumentáció véglegesítésre került.
A dokumentáció tartalmazza a véleményezési és egyeztetési eljárás iratait is.
A dokumentációt Étv. 9.§ (6) bekezdése alapján a helyben szokásos módon 30 napra, 2010. május 7 –én közzétettük, és egyben szakmai véleményezésre megküldtük az Állami Főépítész részére.
A dokumentációt 30 napon keresztül meg lehet tekinteni a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, hétfőn 1300-1700 óra között személyesen (2336 Dunavarsány, Kossuth L. u. 18. Beruházási és Műszaki Osztályán, a volt orvosi rendelő épületében).
Kérünk minden lakost, érdek-képviseleti szervet, valamint a társadalmi szervezetet éljen a lehetőséggel és a rendelkezésre álló időn belül tekintse meg az elkészített dokumentációt és amennyiben észrevétele, véleménye van, ezt írásban juttassa el hozzánk.
Dunavarsány, 2010. május 7.
Tisztelettel:
Bihari Zsuzsanna
aljegyző |










